header

A Magyar Koalíció Pártja 10. születésnapját ünnepeltük

 

perexA Magyar Koalíció Pártja Rimaszombati Járási Elnöksége méltó ünnepséggel köszöntötte a párt 10-dik születésnapját. A gyermeknappal egybekötött rendezvényre Rimaszombat főterén került sor 2008.06.01-én, ahol a helyi magyar és szlovák ajkú lakosok mellett az egész járás magyarsága is méltó számban képviseltette magát.
A teljes cikk itt olvasható.

 

 

Beiratkozási körút

2007. november 14.

perex2007. november 3. és december 16. között a Via Nova Ifjúsági Csoport  Beiratkozási körút címmel országos programsorozatot indított el, partnerségben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével, a Rákóczi Szövetséggel, a Csemadokkal, valamint a Magyar Koalíció Pártjával.
A teljes cikk itt olvasható.

 

 

Strasbourgban jártunk

2007. november 6.

perexAz MKP közép szlovákiai polgármestereinek és helyi MKP elnökeinek 90 fős delegációját látta vendégül Strasbourgban október 21.-24. között Bauer Edit és Duka - Zólyomi Árpád, EP képviselő. A hivatalos látogatói program keretén belül felejthetetlen 4 napot töltöttünk el együtt. Voltunk Strasbourgban, Obernaiben, Offenburgban és nem utolsó sorban, az Európai Parlamentben.
A teljes cikk itt olvasható.

 

 

Jöjjenek el Rimaszombatba, mulassanak a Katalin bálban

2007. október 31.

balA Magyar Koalíció Pártja Rimaszombati Helyi Szervezete szeretettel meghív mindenkit a  2007. november 24-én 20.00 órakor rendezendő Katalin bálra. A bál színhelye a rimaszombati  Városi Művelődési  Központ esztrádterme.

Az ellátásról a szervezők, a jó hangulatról pedig  a simonyi KONTAKT együttes gondoskodik. A belépőjegy ára 450 korona. Megvásárolható a Tompa Mihály könyvesboltban, a Tikotank benzinkúton és az  MKP járási irodájában (Fábryho 3).

Bővebb információ a 0905 729 284-es telefonszámon kapható.

 

Megjelent az MKP hírvivő új száma

2007. augusztus 29.

hirvivoMegjelent az MKP rendszeres közlönyének októberi száma.

A közlöny elektronikus formában (.pdf fájl) letölthető.

 

 

 

Megjelent az MKP hírvivő új száma

2007. augusztus 29.

hirvivoMegjelent az MKP rendszeres közlönyének augusztusi száma.

A közlöny elektronikus formában (.pdf fájl) letölthető.

 

 

Nem szüntetik meg az anyakönyvi hivatalokat

2007. augusztus 24.

MKP InfoSikerrel járt Simon Zsolt és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának kezdeményezése. Mégsem csökkentik az önkormányzatok mellett működő anyakönyvi hivatalok számát, mivel a belügyminisztérium visszavonta erre vonatkozó javaslatát. A tárca szóvivője megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy a minisztérium az önkormányzatok erős tiltakozása következtében belátta: az intézkedés megnehezítette volna a polgárok ügyintézését.
A teljes hír itt olvasható.

 

Évzáró juniális az iskolában
a gyermekeknek játékok, lovaglás és motorozás, a felnőtteknek foci és gulyás

2007. június 24.

perexA Magyar Koalíció Pártja rimaszombati helyi szervezete és a Ferenczy István Magyar Tannyelvű Alapiskola tegnap tanévzáró juniálist szervezett a város gyermekeinek és szüleiknek. A szervezők színes, felnőtteket és főleg gyermekeket vonzó programokat készítettek az idelátogatóknak.
A teljes cikk itt olvasható.

 

Aktuális információk, hírek,
közlemények, események

 

További hírforrások