Szinte nincs olyan lapszámunk, amelyben ne számolnánk be a VIA NOVA ICS újabb és újabb akcióiról. Október 16-án Dobócán is megalakult ICS – Ifjúsági csoport.
A VIA NOVA ICS rimaszombati és egyben megyei vezetője, Cziprusz Zoltán üdvözölte a megjelenteket, majd bemutatta magát a szervezetet. A helyi szervezet elnökévé Bajcer Lászlót választották, alelnökei Bodon Dávid és Gotlíbek Anita lettek. A találkozón megjelent Dobóca polgármestere, Gotliebet Annamária is, aki örömét fejezte ki, hogy a községben a fiatalok is aktivizálták magukat, s reményét fejezte ki, hogy a helyi MKP-alapszervezettel is remek lesz az együttműködés. Egyúttal támogatásáról biztosította a fiatalokat, s mint elmondta, a községi hivatal helyiségeit és technikai berendezéseit a szükségleteknek megfelelően a szervezet rendelkezésére bocsátja, s közös akciók megrendezése is szóba került.
A VIA NOVA ICS jénei szervezete fórumot és szórakoztató estet rendezett, amelyen a környék fiataljai is megjelentek, s a késő esti órákba nyúlt a remek hangulatú találkozó.
Forrás: Juhász Dósa János- Gömöri Hírlap
