Tisztújító közgyűlést tartott a Via Nova Ifjúsági Csoport szombaton, Kovácspatakon. A személycserék mellett értékelték az aktuálpolitikai helyzetet és megválasztották parlamenti képviselőjelöltjeiket is. A Via Nova Ifjúsági Csoport jelöltjei 4 helyet foglalnak el a Magyar Koalíció Pártja listáján, mégpedig a lista hátsó oldaláról nézve az első 4-et. Az ifjúsági csoport elnöki pozíciójáért Gubík László mellett Neszméri Tünde is indult, ám a kongresszus fölényes többséggel Gubík Lászlót választotta meg elnökké.
Az új elnök bemutatkozásában megosztotta a küldöttekkel elképzeléseit a jövőt illetően. Kiemelte, hogy az ICS-ből a felvidéki magyar ifjúság gyűjtőszervezetét kívánja létrehozni. Elmondta azt is, hogy az új elnökség felállását követően a szakmaiság nagyobb hangsúlyt kap a csoport működésében, értékelni fogják a politikai és gazdasági történéseket és alternatív lehetőségeket kínálnak fel a problémák megoldására.
A kongresszus egy új, 9 tagú elnökséget is választott: Varga Tibor és Samu István elnökhelyettesek, az alelnöki tisztségeket pedig Cziprusz Zoltán, Ilko Zoltán, Iván Tamás, Jancsó Sándor, Ladányi Erik és Neszméri Tünde látják el. A közgyűlés aggodalommal figyeli az aktuálpolitikai helyzetet, a szlovák hatóságok Boldoghy Olivérrel szembeni eljárásától a lehallgatási botrányig. Boldoghy Olivért akarata ellenére fosztottak meg szlovák állampolgárságától. A kongresszus tagjai és új vezetősége abszurdnak tartja a hatóságok viselkedését e téren, hiszen elegendő terhet ró már a világgazdasági válság is a polgárok életére. Nem elég, hogy a kormány állandó
megszorításokat hajtott végre az utóbbi időben, de most jogi korlátozásokkal is megpróbálja tönkretenni saját állampolgárainak életét. Az ICS tagjai követelik a kormánytól, hogy minél hamarabb szüntessék meg Európa szellemiségével ellentétes állampolgársági törvényt.
A kongresszus tagjai a választásokra való felkészülést is napirendre tűzték, amely keretén belül megválasztották a Via Nova ICs 4 képviselőjelöltjét Samu István, Cziprusz Zoltán, Varga Tibor és Iván Péter személyében. A küldöttek beszéltek a kampányról is, hogy miképp tudnák megszólítani leginkább az embereket, hogy támogassák az ifjúsági csoport jelöltjeit.
A tisztújító kongresszuson részt vett Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke, Farkas Iván és Szigeti László, az MKP alelnökei is. A kongresszust megtisztelték jelenlétükkel a Via Nova ICs partnerszervezetei is, Magyarországról az Ifjúsági Keresztény Szövetség, Délvidékről pedig a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Tagozata.
